Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium

Menü megjelenítése

Szakmai beszámoló – Disszemináció (CSVMSZ)

Utolsó frissítés: 2023 május 02.

Szakmai beszámoló – Disszemináció

A "Módszertani megújulás a koragyermekkori fejlődés támogatásáért" elnevezésű, "NTP-SZKOLL-21-0047" azonosító számú pályázat keretében két, a szakkollégium alaptevékenységéhez szorosan nem kapcsolódó 15 órás kurzust kínáltunk fel hallgatóinknak. 

1. „Az óvodáskori fejlődés nyomon követésének módszerei, a fejlődés támogatása” kurzus célja volt áttekintést nyújtani a gyermeki fejlődés nyomonkövetésére alkalmas módszerekről és eszközökről, ezek rendszeréről, valamint a gyermeki fejlődés nyomonkövetésének, dokumentálásának jogi és szakmai szabályairól. Emellett célunk volt a hallgatókat segíteni abban, hogy képessé váljanak az adott korcsoport sajátosságaihoz és a nyomonkövetési célhoz leginkább illeszkedő eszköz megválasztására és alkalmazására, a kapott eredmények értelmezésére és a saját pedagógiai gyakorlatban történő hasznosításra a nevelés adaptivitásának fokozása, a gyermek fejlődésének minél eredményesebb támogatása érdekében. A kurzus tematikájában kiemelt figyelmet kapott az óvodás korosztály, azonban a continuitás biztosításának érdekében a három évnél fiatalabb gyermekek fejlődésének nyomonkövetésére alkalmas módszerekkel is megismertettük a hallgatókat. 

2. Az egészség- és környezeti neveléshez kapcsolódó kurzus tematikájában jól illeszkedik a Neveléstudományi Intézet Koragyermekkor Kutatócsoport kutatási profiljába. A kurzus célja volt az egészséggel, egészségneveléssel, egészségfejlesztéssel, környezeti neveléssel és a fenntarthatósággal kapcsolatos korszerű szemlélet közvetítése. Kiemelt cél volt a primer prevencióhoz kapcsolódó óvodai feladatok megismerése, ezen belül a járványhelyzetre való tekintettel a járványügyi folyamatok megfékezéséhez szükséges magatartás elsajátítása. A kurzus nem csupán elméleti ismeretekkel gazdagította a hallgatókat, hanem lehetőségük nyílt a kutatócsoport munkájába bekapcsolódni, egy kutatási feladaton keresztül. Az egészségfejlesztés és egészségnevelés fogalma mellett hangsúlyos volt a környezeti nevelés, fenntarthatóságra nevelés kérdésköre, valamint ezek kapcsolódási pontjai. 

Vitaestek megvalósítása

A pályázati időszakban egy bemutatóra és egy workshopra került sor. A bemutató -Szenzoros integráció a gyakorlatban-játékos mozgásfejlesztés foglalkozás keretein belül valósult meg. Elsősorban a gyógypedagógus hallgatókat céloztuk meg a foglalkozással, melyet Dr. Ureczky Dóra TSMT terapeuta tartott. A hallgatók tanulmányaik során csupán érintőlegesen találkoznak ezzel a terápiával, holott a piaci igény egyre nagyobb rá. Ezért kiemelt jelentőségű, hogy a leendő gyógypedagógusok ismerjék a terápia indikációit, illetve az abban rejlő lehetőségeket.

A workshop - a serdülőkori rizikómagatartások megelőzéséről szólt, melyet a bűnmegelőzési osztály vezetője tartott. A leendő pszichopedagógusok számára különösen fontos a téma, hiszen munkájuk során találkozhatnak a különböző függőségekkel, melyek megelőzéséhez elengedhetetlen az adott korosztály motivációinak megismerése, megértése. A hallgatók érdeklődve hallgatták a rendőr alezredes asszony szavait. 

Szakmai nyilvánosság biztosítása, szakkollégiumi honlap működtetése, fejlesztése

A Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium honlapjára az események frissítése, folyamatos feltöltése megtörtént. Az egyes programelemek, események képi anyagának feltöltése könnyebb elérést biztosít az érdeklődők számára, egyúttal biztosítja a nyilvánossággá tétel követelményét is. 

A társadalmi problémákra érzékeny, szakmai attitűdök kibontakozását segítő foglalkozások

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézetében olyan képzéseket kínálunk, ahol a hivatásukat végző szakemberek óhatatlanul is nap, mint nap találkoznak kiszolgáltatott társadalmi csoportokkal, nehéz helyzetben lévő családokkal. A gyógypedagógia szakos hallgatókat alapvetően a sérült, fogyatékos gyermekek, felnőttek ellátására, fejlesztésére készítjük fel, három szakirányok (logopédia, tanulásban akadályozottak pedagógiája, pszichopedagógia). Különösen fontosnak tartjuk ezen hallgatók érzékenyítését. A Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium támogatásával a 2021/22-es tanév tavaszi szemeszterében a gyógypedagógus hallgatókkal ellátogattunk a Vakok Intézetébe, valamint az Ormos Intézetbe. Az Ormos Intézetben a hallgatók megismerték az ott folyó munkát, az elérhető fejlesztéseket. 

Az óvodapedagógus, kisgyermeknevelő, és a tanító szakos hallgatók esetén kiemelt figyelmet szentelünk a hátrányos helyzetű családok körülményeinek megismertetésére, a gyermekeknek történő segítségnyújtásnak. A kisgyermeknevelők szakkollégiumi támogatással jutottak el Biztos Kezdet Gyermekházba, ahol halmozottan hátrányos helyzetű édesanyákkal volt lehetőségük beszélgetni mindennapjaikról. Az óvodapedagógus és a tanító szakos hallgatók hátrányos helyzetű térségben lévő óvodába, iskolába látogathattak. Kiemelendő ebből a szempontból az Almamellék-Somogyhárságyi Általános Iskola és Kollégium. Az intézménnyel évek óta jó kapcsolatot ápolunk, a karácsonyi ünnepeket megelőzően gyűjtést szervezünk az oda járó gyermekek és családjaik részére, s az adományokat hallgatóinkkal közösen adjuk át ünnepi műsor keretében. A 2022-es évben a Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium is felkarolta ezt a kezdeményezést, az összegyűlt ruhák, tartósélelmiszerek, háztartási eszközök mellé kreatív eszközökkel ajándékoztuk meg a gyermekeket.

A szakkollégiumi tagok tudományos és közéleti publikációinak megjelentetése

A Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium a Baka József Szakkollégiummal együttműködve a hallgatók munkáiból állította össze a „TEHETSÉGGONDOZÁS A JÖVŐ KUTATÓIÉRT” címet viselő tanulmánykötetet. A kötetben összesen 15 közlemény szerepel, öt a Baka József, tíz a Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégiumhoz köthető. A hallgatókat a tanulmányok elkészítésében az érintett intézetek oktatói támogatták. A kötet elektronikusan és nyomtatott formában is elérhető. A hallgatók sokat dolgoztak a tanulmány elkészítése során, többször visszakapták kiegészítés, pontosítás, formai, strukturális kiigazítás céljából. Úgy ítéltük meg, hogy a hallgatók szívesen vettek részt ebben a munkában, nem nehezményezték a korrekciós szándékot, inkább a fejlődésük zálogát látták benne.

Áttételesen érvényesülő hatások

Projekt címe: "Módszertani megújulás a koragyermekkori fejlődés támogatásáért" elnevezésű, Pályázat azonosítója: "NTP-SZKOLL-21-0047"

A támogatási időszakban meglehetősen kiszámíthatatlan volt az oktatás formája, többször kényszerültünk online oktatásra, ami hátráltatta a szakkollégium munkáját. Az érdemi munka a 2021/22-es tanév második, és a 2022/23-as tanév első félévében zajlott. A tavaszi szemeszterben, 2022. március 9-én elsősorban a tanító szakos hallgatókat tudtuk bekapcsolni abba a rendezvénybe, melyet a tanítók napja alkalmából szerveztünk. A program célja elsősorban a pálya iránti elköteleződés erősítése volt. A szakmai készségek és ismeretek kibontakozását segítette a "Szenzoros integráció a gyakorlatban-játékos mozgásfejlesztés" elnevezésű foglalkozás, mely a gyógypedagógus hallgatók körében igen nagy népszerűségnek örvendett. A foglalkozás szakmájuk egy igen szűk szegmensébe engedett bepillantást a hallgatók részére. Gyógypedagógus hallgatóink szervezték meg a Made in Hungary címet viselő anyanyelvi vetélkedőjüket, melynek külön érdekessége, hogy nem csupán a Neveléstudományi Intézet hallgatóit, hanem a Kaposvári Campus más intézeteiben tanulmányokat folytató hallgatókat is bevonta a játékos vetélkedőbe. 

Az intézet profiljából adódóan nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi érzékenyítésre. A pályázati időszakban több olyan programot is megvalósítottunk, melyekkel nem titkolt szándékunk volt a hallgatók társadalmi problémák iránti érzékenységének növelése, a kiszolgáltatott társadalmi csoportok iránti pozitív attitűd kialakítása. Intézménylátogatásokat szerveztünk a Vakok Intézetébe, az Ormos Intézetbe, Biztos Kezdet Gyermekházba, Vásárosdombóra, Királyegyházára. Bevontuk a hallgatókat a nehéz sorsú gyerekek részére szervezett gyűjtésbe, az adományokat velük együtt vittük az almamelléki iskolába. 

A pályázati időszakban két kötelező kurzus került kiajánlásra, mind az őszi, mind a tavaszi időszakban voltak érdeklődők. A kurzusokon belül is figyelmet szenteltünk az érzékenyítésnek, így az anyaotthonról való tájékoztatás az egyik kötelező kurzus keretében tudott megvalósulni. 

A szakkollégium korábban nem működtetett patrónusi rendszert. Jelen pályázat lehetőséget kínált arra, hogy a hallgatók és az oktatók között egy szorosabb, kvázi mentor-mentorált kapcsolat alakuljon ki. Ennek a patrónusi rendszernek köszönhetően több hallgatónk Tudományos Diákköri Dolgozatot adott le, továbbá megmérette magát a helyi TDK-n. Többen közülük helyezéseket értek el, s tovább jutottak a tavasszal megrendezésre kerülő OTDK-ra. A patrónusi rendszer további hozadéka a Baka József Szakkollégiummal közös szerkesztésben megjelent kiadványunk, amelyben olyan tanulmányok jelenhettek meg, ahol a patrónus oktató segítette a tanulmány megszületését. Ez a munka nem ért itt véget, előkészítés alatt van a két szakkollégium újabb közös kötete. A tanulmányok beérkeztek, jelenleg olvasószerkesztő dolgozik velük. 
A pályázati időszakban nagy hangsúlyt fektettünk a közösségi élet újjászervezésére. Számos olyan rendezvényünk volt, melynek egyetlen célja a hallgatói élet felpezsdítése, a kapcsolatok erősítése volt bízva abban, hogy a COVID-19 járvány közösségi életre gyakorolt kedvezőtlen hatását ellensúlyozni tudjuk. 

Petőné dr. Csima Melinda
a szakkollégium szakmai vezetője

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt a "Szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatása" című NTP-SZKOLL-21-0047 számú pályázat keretében