Gyógypedagógiai Tanszék

Menü megjelenítése

Gyógypedagógiai Tanszék

Utolsó frissítés: 2023 szeptember 18.

A Gyógypedagógiai Tanszék a gyógypedagógiai alapképzési szakon, három szakirányon képzi hallgatóit:

  • tanulásban akadályozottak pedagógiája
  • logopédia
  • pszichopedagógia szakirány

Képzésünk több évtizedes hagyománnyal rendelkezik. Jelentős a változás az elmúlt évekhez viszonyítva, hogy 2018 szeptemberétől a tanulmányait megkezdő, majd sikeresen záróvizsgázó gyógypedagógus hallgató – a választott – két szakirányról kap diplomát. A képzés kutatásorientált, változatos és professzionális gyakorlati alapozású. Erősségünk az elméleti és gyakorlati ismeretek gyógypedagógiai intézményi környezetben történő sikeres összekapcsolása.

Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra. Az elmúlt években az OTDK-versenyeken hallgatóink kiemelkedő sikereket értek el. Az érdeklődők aktív tagjai a Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégiumnak és a Szentandrássy István Egyetemi Roma Szakkollégiumnak. Pályakezdő gyógypedagógusaink keresett szakemberek, illetve megbecsültségük a szakmai intézmények körében igen magas szintű.

Hallgatóink több rendezvény, kreatív program ötletgazdái, melyek mára már hagyománnyá váltak.

  • Játékváros
  • Fogd a kezem! Fussunk együtt!
  • Flash mob

Fogadóórák

Gelencsérné Bakó Márta PhD
tanszékvezető, egyetemi docens
Telefon: +36 82 505 800/5202 mellék
E-mail: gelencserne.bako.marta@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 215.
 
Szántó Diána
tanszéki adminisztrátor
Telefon: +36 82 505 800/5304 mellék
E-mail: szanto.diana@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 214.

Szekeres Ágota PhD
egyetemi docens
Telefon: +36 82 505 800/5201 mellék
E-mail: szekeres.agota@uni-mate.hu  
Iroda: Új tanügyi épület 239.

Demeter Gáborné PhD
adjunktus
Telefon: +36 82 505 800/5201 mellék
E-mail: demeter.gaborne@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 239.
 
Szili Katalin PhD
adjunktus
Telefon: +36 82 505 800/5304 mellék
E-mail: szili.katalin@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 240.

Ladnai Attiláné PhD
adjunktus
Telefon: +36 82 505 800/5304 mellék
E-mail: ladnai.attilane@uni-mate.hu 
Iroda: Új tanügyi épület 241.

Volentér-Kis Orsolya PhD
adjunktus
Telefon: +36 82 505 800/5304 mellék
E-mail: volenter-kis.orsolya@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 243.

Gróf Anita
gyakorlatvezető
Telefon: +36 82 505 800
E-mail: grof.anita@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 241.
 
Tóth-Szerecz Ágnes
tanársegéd
Telefon: +36 82 505 800
E-mail: toth-szerecz.agnes@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 243.
 
Iváncsik Réka
tanársegéd
Telefon: +36 82 505 800
E-mail: ivancsik.reka@uni-mate.hu
Iroda: Új tanügyi épület 243.