Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium

Menu Display

Bemutatkozás (Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium)

Last modified: 25. March 2024

Bemutatkozás

A Szent István Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campus Neveléstudományi Intézetének tehetséggondozó intézménye, mely az egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló alap és mesterképzésben résztvevő hallgatók egyetemi tanulmányihoz kapcsolódó tevékenységeit segítő, a hallgatók alkotta önképző, szellemi és közösségi műhelyként működő szervezeti egység.

A Szakkollégium célja, hogy saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését. Kurzusok, előadások, konferenciák, vitaestek szervezésével biztosítjuk a széleskörű szakmai ismeretek megszerzését, reális és kritikus társadalomszemlélet kialakítását, a problémák komplex feldolgozásának készségét. Kiemelt célunk a tehetséges hallgatók felkarolása, tudományos szemléletük megalapozása, kutatásmódszertani ismereteik elmélyítése. A szaktudományos ismeretek közvetítésén túl a Szakkollégium küldetésének tekinti a társadalmilag érzékeny és jól informált értelmiségiek képzését, a szakkollégisták önkifejtésének, önkiteljesedésének elősegítését, valamint egy olyan demokratikus közösség működtetését, mely elősegíti a tagok későbbi társadalmi, közéleti aktivitását, szerepvállalását.

A Szakkollégium fő feladatai:

  • egyéni kutatási programok szakmai támogatása,
  • egyéni kutatási eredmények bemutatása, konferenciákon való részvétel támogatása, különös tekintettel a TDK, OTDK dolgozatok készítésére,
  • publikációs lehetőségek biztosítása és elősegítése,
  • tudományos és egyéb pályázatokon való részvétel támogatása,
  • szakkollégiumi konferenciák szervezése,
  • szakkollégiumi konferenciákon való részvétel,
  • önkéntes munka,
  • szabadidős programok és kulturális rendezvények szervezése
  • egyetemhez kötődő szakmai közösségekkel való kapcsolatfelvétel,
  • szakmai és kulturális együttműködés,
  • kollégiumi férőhely biztosítása igény szerint.

A Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium vezető tanára: Petőné dr. habil. Csima Melinda egyetemi docens, tudományos igazgatóhelyettes

A szakkollégium elérhetősége: csokonai.szakkollegium@uni-mate.hu

A Szakkollégium 2021-ben az NTP-SZKOLL-21 kódjelű pályázati kiírásra nyújtott be "Módszertani megújulás a koragyermekkori fejlődés támogatásáért" címmel nyertes pályázatot.

A Szakkollégium 2023-ban az NTP-SZKOLL-23-0044-es azonosítószámú és „Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek támogatására való felkészítő foglalkozások” címmel adott be nyertes pályázatot.